A 2012. december 21-én az emberiség spirituális átalakulását vagy más néven tudatváltását vagy vibrációváltását váró embereket általában a New Age szellemi mozgalomhoz sorolhatjuk. Ezen belül is majaizmusnak nevezik azt az irányzatot vagy hitrendszert, amelyet nagyrészt az európai felfedezők majd hódítók megjelenése előtti maja mitológia és a jelenleg is élő maja leszármazottak egyes népszokásai táplálnak.
A majaizmus ma már megtermékenyítő hatást gyakorol az élet és a kultúra számos területére a ponyvaregényeken, tudományos-fantasztikus műveken és a fantasy-irodalmon keresztül, legújabban pedig a mozifilmek, könyvek, képregényalbumok, fantasy- és videójátékok által. Az internet elterjedése megsokszorozta a majaizmus terjedési sebességét is.
A majaizmus hatása tetten érhető például a Magyarországon is jól ismert és elterjedt Mennyei prófécia (James Redfield) című regénysorozaton is.
A kiadók közül az Inner Traditions - Bear & Company számos kötetet publikált a maják és a 2012-es tudati átalakulás kapcsolatáról, a szerzők között pedig többek között olyan New Age-guruk vannak, mint José Argüelles, John Major Jenkins (a galaktikus együttállás elmélete), Daniel Pinchbeck, Carl Johan Calleman, Barbara Hand Clow és Carlos Barrios.
A majaizmus egyik alapfeltevése, hogy a maják megértették az emberi tapasztalat és tudatosság olyan aspektusait, amelyek a nyugati kultúrák előtt nagyrészt rejtve maradtak. Itt főként kozmológiai és eszkatológiai – azaz a világegyetem eredetéről, értelméről, mibenlétéről, illetve a világ végéről és az emberi élet értelméről szóló – tudásról, belátásról van szó, valamint olyan technológiai ismeretekről, amelyek az emberiség javára válhatnak a jövőben.
A majaizmus – mint New Age-hitrendszer – is korlátoltnak tartja és megveti a jelenlegi fősodratú tudományt, s ehelyett a megismerésnél a kinyilatkoztatások, a próféciák és a tradicionális tudás fontosságát hangsúlyozza. (Érdekesség, hogy a maja kultúrával és történelemmel akadémiai szinten foglalkozó tudósokat majaistáknak nevezik, de őket nem szabad összekevernie a majaizmus mint New Age-irányzat képviselőivel.)
A majaizmust a jelenlegi közfelfogás az ezoterizmus és a szinkretizmus kombinációjának tartja.
A majaizmus egyik központi, sőt ebben a korban valószínűleg a legfontosabb gondolata az, hogy a maja öröknaptár szerint 2012. december 21-én – vagy valamikor a téli napforduló körüli napokban – a jelenlegi kor véget ér.
A New Age-mozgalom egyik legfőbb jellegzetessége, hogy e szellemi irányzat hívei 2012. december 21-re nem katasztrófát, apokalipszist vagy más hasonló szörnyűséget jósolnak, hanem egyfajta spirituális átalakulást, vibrációváltást, tudati felemelkedést várnak. Ez lesz az Új Kor (New Age) kezdete. A majaisták tehát erről beszélnek és ebben hisznek.
A majaizmushoz kapcsolható Terence McKenna Újdonségelmélete (Novelty theory vagy Zéró időhullám-elmélet) is. Ezt a teóriát McKenna 1998-ban kiadott, Maja kozmogenezis 2012: a maja örönaptár végének valódi jelentése című kötetében fejtette ki, de igen jelentős ebben a témakörben John Major Jenkins 2002-es, Galaktikus együttállás: A tudati átalakulás a maja, az egyiptomi és a védikus hagyománok szerint című könyve is.
Jelentős, Magyarországon is ismert regénye a majaizmus irányzatának Daniel Pinchbeck 2012: A Tollajkígyó visszatérése című írása.
A majaizmustól természetesen nem áll távol a földönkívüli élet és intelligencia létezésébe, illetve a Földre gyakorolt közvetlen és tudatos befolyásába vetett hit. (A fenti témakörök közül többről más menüpontok alatt részletesebben is olvashatnak.)
Létezik egy technológia, amelyet az 1990-es évek végén fejlesztettek ki
abból a célból, hogy a jövőben várható tőzsdei mozgásokat, folyamatokat
megjósolja. Az úgynevezett „Web-bot” technológia szószólói szerint a
robotprogramok által összegyűjtött adatok segítségével természeti
katasztrófák is megjósolhatók. A Daily Telegraph weboldala arról ír,
hogy a Web-bot a 2012. december 21-i világvégét is előre jelzi.
A filmipar történetének legnagyobb marketingakcióját tervezte meg a
Sony Pictures, illetve a tulajdonában lévő Columbia Pictures
produceriroda Roland Emmerich 2012 című világvégefilmjéhez. A
monumentális, 4 millió dollár költségű kampányt október 1-re időzítették, amikor Észak-Amerika
140 millió lakóját érik majd el egyszerre.
2010 márciusában a mexikói Yucatán-félszigeten gyűlnek majd össze
szerte a világból azok az emberek, akik a mezoamerikai eredetűnek
tartott kristálykoponyák birtokában vannak, illetve azok, akiket ez a misztériumkör érdekel –
írja a Reuters.com. Az esemény része egy háromnapos konferencia,
amelyet Meridában rendeznek meg. A rendezvényen szó lesz arról is, mi
köze lehet a kristálykoponyáknak a 2012-es évre vonatkozó maja
jövendölésekhez.